A mai napra tervezett Bakonybél-Kislőd túra abban a percben ért véget, amikor reggel felébredve az órára pillantottam. Tíz percem maradt a buszindulásig, ezért elővettem a B tervet, pontosabban akkor találtam ki, hogy nyugati irány helyett kelet felé, Bodajkra megyek. Azt tudtam, hogy a Bakonykúti-Bodajk kéktúra valamivel több, mint 20 km, de ehhez még hozzá kellett vennem a Várpalotáról Bakonykútig tartó távolságot is, amit én 8-10 km-re saccoltam. Ráadásként korán sötétedik és nem szerettem volna lámpafénynél botorkálni egyedül a vadonban, de végül bizalmat szavaztam magamnak, amit az egyre javuló kondícióm is táplált. Pontban 7 órakor léptem ki a lakásajtón és az Inota felé tartó Z jelzést követve megkezdtem a mai túrát. Az Öreg-Kálváriáról még egyszer visszanéztem a lassan ébredező szülővárosomra, majd a víztárolót érintve egy murvabányán keresztül értem el a Hideg-völgyet.
Borús időben az Öreg-Kálvárián
Az inotai víztároló
A Baglyas-hegy
Egy murvabányán át
A Hideg-völgyben meglepően jól járható volt az út, sokkal nagyobb dagonyázásra számítottam. Inotától már a P jelzéssel jöttem idáig, melyhez a K+ is csatlakozott. Utóbbi aztán Bakonykútit, Fejér megye legkisebb települését célozta meg, én is erre tartottam. Eredetileg "Kuti"-nak hívták, csak 1903-tól lett "Bakonykúti". 1497-ben Bátorkő várának tulajdona volt, néhány kisnemes is lakott a faluban. A török hódoltság alatt elpusztult és csak a Zichyek alatt népesedett be újra magyar és német telepesekkel.
Hideg-völgy
Elkóborolt bárány a határban
Bakonykúti
Megtalálva a K jelzést, egy köves szekérúton felkapaszkodva füves, szántós teraszra értem, ahonnan szép kilátás nyílt egészen Isztimérig. Bakonykútipusztát délről megkerülve a Bogrács-hegy nyitott, keleti gerinckúpjára jutottam, ahonnan leereszkedve egy ideig az Iszkaszentgyörgy-Gúttamási országúton haladtam. Egy felhagyott bauxitbányát elhagyva az út élesen balkanyart vett a cserjés-cseres Vontató-hegy lábánál. Újabb éles, de ezúttal jobbra fordító kanyarral nyugatról megkerülve a Vaskapu-hegyet elértem a Fehérvárcsurgói-víztároló partját.
Bakonykútipuszta
Majorsági épületrom mellett visz az út
Isztimér a Bogrács-hegyről
Kilátás a csurgói víztárolóra
Néhány perces szemlélődést követően ráfordultam a Kopasz-hegy oldalában, a tó felett vezető, sziklába vágott panorámasétányra, majd a vízügy gátőrháza mellett elhaladva kis kitérőt tettem a faluba. A község nevében a "csurgó" onnan ered, hogy a település valamikor egy csörgedező forrás vagy víznyerőhely mellé épült. A fennmaradt krónikák alapján a környék Árpád vezér törzsének szállásterülete volt. Az idők folyamán sok tulajdonosa volt, a Károlyiak birtokába 1834-ben került. Az egyemeletes, klasszicista kastélyt gróf Károlyi György (1802-1877) főispán, a reformkor nagy formátumú politikusa, az MTA egyik alapítója építtette, a munkálatokban a fiatal Ybl Miklós is részt vett. Itt született 1909-ben Amerigo Tot (Tóth Imre) szobrászművész, és itt állt először munkába Táncsics Mihály, miután kitanulta a takácsmesterséget.
A csurgói víztároló homokos partja
A Gaját keresztezve jutottam be a községre
I. világháborús emlékmű
A Károlyi-kastély
A félórás kitérőt követően folytattam utamat a tó melletti védtöltés mellett. Az Öreg-hegy oldalában, az András-dűlő víkendházait és pincéit elhagyva az utat teljesen eltorlaszolva találtam, ezért a sűrűben rövid kerülőutat törve értem csak el újra a K jelzést. Egy fenyőkkel ékesített kúpocskára felkapaszkodva szép kilátás nyílt a hátrahagyott víztárolóra.
A védőgát melletti szekérúton
Az Öreg-hegy lábánál
Egyre messzebb a csurgói tó
A gúttamási országútra érve jobbra fordulva hamarosan elértem a Gaja-völgyi Tájcentrum bejáratát. A vadaskertet gróf Károlyi Gyula létesítette 1888-ban, jelenleg a Vadex Zrt. üzemelteti. A turistaút hangulatos tavacska mellett vitt tovább, majd gyaloghídon átvezetett a Gaján, hogy aztán a szurdok kanyarulatait kövesse - végig maga mellett tartva a szétterülve tekergő, agyagos medrű, barnássárgás vizű patakot. A "Varjúvár" egykori malom épületét elérve a kerítés melletti létra segítségével átmásztam a túloldalra.
Kis tavacska a Gaja-szurdokban
Utam a Gaját kíséri 1.
Utam a Gaját kíséri 2.
Utam a Gaját kíséri 3.
Zegzugos ösvényen felkapaszkodtam a szurdok feletti gerincre, majd ismét létramászások következtek: vadaskertbe be, vadaskertből ki. Aztán egyszer csak feltűntek a bodajki sípálya sífelvonóinak oszlopai! Miután leereszkedtem a hegyoldalról az indulástól számított 7 és fél órát követően értem el Bodajk első házait.
Rálátás a Gaja-szurdokra
Létra vezet a vadaskertbe
Bodajk a sípálya tetejéről
Bodajk a honfoglalás után a jelentősebb települések közé tartozott, első említése 1193-ból származik "Bodoth" néven. 1543 után a török hódoltság alatt lakatlan, majd 1662-től ismét lakott, - a Hochburg családé lett. A XIX. században kedvelt fürdőhely lett, a tófürdő forrásai gyógyhatású, magnézium tartalmú vizet adtak.
Dr. Cserháti Károly (egykori körorvos) szobra
A barokk katolikus templom
Kálváriastációk
Kálvária
Bodajk a Kálváriadombról
Sok időm nem maradt ugyan körülnézni és időközben az eső is rákezdett, azért a Kálváriadombra még felmásztam, mivel tudtam, hogy innen szép kilátás nyílik a városra. A Székesfehérvárra tartó busz percre pontosan érkezett meg és a csatlakozásra sem kellett sokat várnom, úgyhogy fél ötkor már otthon is voltam. Beszámolóm itt véget ért, sziasztok, túrázzatok egyet ti is!
