Az egy hét ezelőtt megkezdett OKT 6. sz. túra második felét - ezúttal keletről nyugat felé tartva - szintén Szentbékkállai indulással terveztem teljesíteni. Itt ma nem kellett pecsételnem, mert legutóbb két bélyegzőlenyomatot is beütöttem a füzetembe, úgyhogy a buszról lekászálódva rögvest a velétei palotaromként ismert, a veszprémi püspök egykori udvarházának maradványait céloztam meg. A romoktól leereszkedve egy sűrű akácosba hamar visszajutottam a faluba, amit nyugati irányban, egy faluszéli kereszt és a kálváriastációk után hagytam magam mögött.
Szentbékkálla reggel
A velétei palotarom
Kálváriaút
A VII. stáció közelről
Szekérúton haladva a jelek balra felvezettek egy keskeny csapásra. Rövid emelkedőt követően megérkeztem a szentbékkállai kőtengerhez. Az itt sorakozó homokkőtömbök a Pannon-tenger szélén lerakódott homokból képződtek. Később a visszahúzódó tenger felszínre került üledékéből a szél és a csapadék letisztította a puhább kőzetet, így preparálódtak ki ezek a kovásodott homokkőtömbök. A sziklasor egyik különlegessége az a hatalmas ingókő, amely akár egy ember súlya alatt is elmozdulhat.
A szentbékkállai kőtengerben 1.
A szentbékkállai kőtengerben 2.
A szentbékkállai kőtengerben 3.
Az ingókő
Visszatérve a szekérútra hamarosan egy lovasiskola futtatópályái és istállói következtek, aztán az út egy buszmegállónál az országútba torkollott, amelyen jobbra fordulva néhány perc alatt elértem Mindszentkálla temetőjét. A jelzések a főutcáról nem a központ felé, hanem jobbra fordítottak, a falu szélső házait elhagyva a betonút akácok alatt húzódó, víz vájta, több méter mély árokban emelkedett NY-DNY felé. Kőkereszthez érve remek kilátás nyílt a Gulácsra, a Tóti-hegyre és a Badacsonyra. Egy ideig szőlők és pincék között kacskaringóztam, aztán egy szűk gyalogösvényre térve magas fűben, erdőfoltokban, bokros helyeken emelkedtem a Köves-hegyi nyeregbe. Az ereszkedés hasonlóan szűk ösvényen, csalán, gaz és akácnövendékek között történt, a túloldali dombháton ismét pincék bukkantak elő. Bazaltlapokkal burkolt úton értem el a Káptalantótiból Diszelre vezető murvás kocsiutat, előttem a Csobánc széles tömege magasodott, amelyre még fel kell kapaszkodnom.
Reggeliző lovak
Mindszentkálla főutcája
Mélyúton
Kőkereszt
Balról jobbra: a Tóti-hegy, a Badacsony és a Gulács
A Csobánc a Köves-hegyről
A kéktúra nem vezet fel teljesen a tetőre, de a kilátás és Csobánc várának maradványai miatt érdemes vállalni a szenvedést. Az első néhány méter után elértem az 1924-ben épített kerekes kutat, a Vár-kutat. Mellette a napelem termelte energia szivattyút működtet, a kifolyóból gombnyomással lehet vizet nyerni, így a kút forrásként szolgál. Ottjártamkor éppen nem működött, de azt nem tudom, hogy a napelem nem gyűjtött elég energiát vagy egyszerűen elromlott. A Csobáncra való feljutásomat nem részletezem, elég annyi, hogy felnőtt férfiként próbáltam nem sírni útközben. A fennsíkról kivételes panoráma tárul elénk: a tanúhegyek, a Balaton nyugati medencéje a Tihanyi-félszigettől a Keszthelyi-öbölig, aztán a Kab-hegy, szép időben a Kőris-hegy, a sümegi Várhegy, a Tátika, Rezi ... nem lehet mind felsorolni. A hegytetőn áll Csobánc várának maradványa, amelyet a Rátót nemzetséghez tartozó Gyulaffy család építtetett a XIII. sz. második felében és 400 évig birtokolta, majd 1699-től az Esterházyaké lett. A várat sikertelenül ostromolta a török (1599), majd a császáriak (1707), sorsa akkor teljesedett be, amikor a Rákóczi-szabadságharc után a Habsburg császár felrobbantatta.
A Vár-kút a napelemes szivattyúval
Kilátás Csobáncról a Balatonra és a tanúhegyekre
Kilátás a Csobáncról a Kab-hegyre
Csobánc várának maradványai
A várrom, háttérben a Szent-György-hegy
Miközben én szájtátva a kilátással voltam elfoglalva, egy siklóernyős készülődött ugrani vagy siklani, nem tudom ők hogy hívják ezt. Nem vártam meg a produkciót, mert még hosszú út volt előttem, úgyhogy elindultam lefelé - gyalog. Azért szorítottam neki, hogy én érjek le előbb és később, már odalentről megnyugodva konstatáltam, hogy a Csobánc körül repked, vagy siklik, vagy mit csinál. Eközben a földön járva újra szőlők, présházak, lugasok követték egymást egészen az aszfaltos közútig. Innen már csak egy balkanyarra volt a Káptalantótiba vezető bekötőút. A falu neve arra utal, hogy a XIII. században egyházi tulajdonba (győri káptalan) került, ezt megelőzően ugyanis Csobánc várához tartozott. Többször is felégette a török, gondolom a sikertelen várbevételek miatti frusztráltság okán is, lakói a harcok és az adók elől elmenekültek, majd később, a törökök kiűzése után visszatelepültek.
Siklóernyős a Csobánc fölött
Jól látható a szigligeti vár sziluettje
A Tóti-hegy Káptalantóti fölé magasodva
Káptalantóti főtere
A Gulács következik
A Horvát Kertnek nevezett bisztróban elintéztem az adminisztrációt és a folyadékpótlást, aztán pihenő nélkül folytattam az utat a Gulács furcsára faragott kúpja felé. Erőteljes emelkedőt követően elértem a gulácsi elágazáshoz, innen a Z jelzés a hegy túloldalán leereszkedve Nemesgulács és Kisapáti után Raposkára vezet, míg a hegyoldalba vájt keskeny gyalogösvény, a Lóczy Lajos út egészen a csúcsig megy tovább. A kéktúra "sajnos" egy kis mellékgerincen ereszkedni kezdett, így nem élvezhettem tovább a felfelé utat. Soha nem találjátok ki mi következett: szőlők, présházak, hétvégi házak! Még visszanézve elköszöntem a Csobánctól, előttem már a Badacsony mindent betöltő tömege tornyosult. Próbáltam lelkiekben felkészülni az újabb hegyi szakaszra, mint később kiderült, hiába. Ekkor már délután két óra felé járt az idő, így elfogyasztottam a szendvicsebédemet, közben arra gondoltam, hogy ennyivel is kevesebbet kell cipelnem a további úton.
A gulya mögött a háttérben a Szent-György-hegy
Felfelé a Gulácson
A fák mögött már látszik a Badacsony
Hétvégi házak között a Badacsony felé
Itt megnéztem volna a magyar-macedón kézimeccset, de nem találtam konnektort
Ebéd közben ezt a panorámát kellett elviselnem
A negyedórás pihenőt követően nekiveselkedtem a mai utolsó hegynek is. A szüntelenül emelkedő kék ösvény hamarosan felért a Kőkapunak nevezett két sziklatorony törmelékkúpjai közé. Jobbra fönt a kőfolyás már nem enged teret a növényzetnek, a két oldalon, a kőfolyások fölött a Szent-György-hegyi bazaltorgonákra emlékeztető tornyok láthatók, három "síp" egymás mellett. Tovább kapaszkodva elértem a hegytetőn (438 m) álló Kisfaludi-kilátót. A fenyőből és acélból épült, 18 m magas kilátót 2011-ben emelték, legmagasabb szintjéről remek kilátás nyílik minden irányba és a különböző kilátószögeknek megfelelő információs táblák igen hasznosak az eligazodásban.
Lépcsők "segítik" a feljutást
A Kőkapu
Kőfolyás a kanyon oldalában
A Kisfaludi-kilátó
A Balaton látképe a kilátóból
A kilátótól dél felé haladva egy kereszteződéshez értem, a kéktúra lekanyarodott egy kis völgybe és kőlépcsőkön leereszkedett az 1927-ben felállított Hertelendy-emlékig (pihenőhely), aztán újra nekilendült a Badacsony fennsíkjának. Egy lépcsősoron felkapaszkodva az Egry József kilátó bazaltból épített (1908) kis kőépítménye került utamba, ahonnan a Badacsony kikötője és szemben a Fonyódi-hegy kettős csúcsa látható. A nyugat felé továbbvezető út következő állomása a Ranolder-kereszt. A súlyos, faragott kőtömbökből épített keresztet 1857-ben állíttatta Ranolder János veszprémi püspök. Köveit a Kőkapun át 40 pár bivallyal vontatták fel. Pár lépcsőfok vezet alá a Harangozó-börcnek nevezett teraszra, innen minden eddiginél nagyobb felületet látunk a Balatonból, a Keszthelyi-öböltől egészen a Fonyód előtti partszakaszig.
"Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő..."
Az Egry József kilátó
A kikötő és a Fonyódi-hegy
A Harangozó-börc
A Ranolder-kereszt
A kereszttől folytatva a peremi vándorlást újabb kilátópontokhoz érkeztem, majd kisvártatva elértem a Bujdosók lépcsőjének felső végét. Az 1936-ban gigászi munkával épített lépcsősor tetején egy esőház áll. Két hatalmas bazalttorony között, több mint 400 fokkal ereszkedő, térdet próbáló lépcsősor pihenőállomásai a Rákócziakhoz és a szabadságharchoz hű nagyjaink, Mikes Kelemen, Bercsényi Miklós és mások nevét viselik. Leérve jobbra fordultam, az aszfaltozott mélyút szőlők és pincék (mi más?) között ereszkedett Badacsonytördemicig, melynek első írásos említése 1274-ből való. Egytelkes nemesek faluja volt, egy időben Nemestördemicnek, majd sokáig Tördemicnek nevezték, mai nevét 1948-ban kapta. A kéktúra bélyegzőjét a vasútállomáson, a pénztárablak rácsához láncolva találtam meg. Mikor itt végeztem, még visszaballagtam a faluba egy kicsit szétnézni, illetve vizet vételezni egy közkútból, aztán a 71-es országút buszmegállójában még fél órát kellett várnom a Veszprémbe tartó járatra.
A Bujdosók lépcsője
Az egyik pihenőhely
Bazalttorony
Badacsonytördemic felé
Badacsonytördemic háttérben a Szent-György-heggyel
A vasútállomáson
Másfél órás utazást követően értem Veszprémbe, ahonnan 19 óra 10 perckor indult Várpalotára a buszom. Aztán mikor este ágyba kerültem, fáradtság ide, vagy oda már a legközelebbi túrán járt az agyam. Tervezz te is és kirándulj egy nagyot! Ha pedig egy csendes hétvégi nyaralóra vágysz, abban is tudok segíteni, ugyanis Mindszentkálla környékén találtam egy kincset, amiről egy fotót is megosztok. Siess, nehogy más megelőzzön és lecsapjon rá!
