A legutóbbi bejegyzés óta eltelt közel másfél hónap alatt sajnos nem volt lehetőségem bakancsot ragadni, a mostani hétvége azonban minden szempontból ideálisnak tűnt; szép időt jósoltak és családi program sem volt tervezve. Már a hét elejétől készültem a mai túrára, miképpen beszámolókat olvasgattam, a pecsételőhelyek fórumát böngésztem, kijegyzeteltem a buszmenetrendeket és ki-be pakoltam a hátizsákból. Rettenetesen lassan akart szombat lenni, aztán csak elérkezett a pillanat, amikor a hajnali Zalaegerszegre tartó járatra váltottam a jegyemet. A 160 perces út nagyobb részét átaludtam, így teljesen kipihenve érkeztem a keszthelyi autóbusz állomásra, ami egyben a vasútállomás is. Nyomban a vasúti pénztár felé vetettem magam, hogy beszerezzem a mai első pecsétemet és kis szerelésigazítást követően megkezdtem a 27 km-es túrát Tapolca felé. Keszthely főbb látnivalói ellenkezőleg, Zalaszántó irányában helyezkednek el, így sokat ma nem láttam a városból.
Keszthely, vasútállomás
Gyenesdiás felé
Jól látszik a Festetics-kilátó az útról
Jó ideig a vasúttal párhuzamos utcán haladtam, aztán balra fordulva egy kerékpárúton járva értem el a 71-es főút körforgalmát, ami Gyenesdiás központja is egyben. A hangulatos, családbarát üdülőfalu mai helyén az Árpád-korban három település feküdt: Falud, Gyenes és Diás. Falud a török időkben végleg elpusztult és a másik két falu is elnéptelenedett, de a szőlőkben - mint hegyközség - a XVIII. században újraszerveződtek, majd egyesültek. Rövid nézelődést követően folytattam tovább az utat, a Lőtér utcán értem el Gyenesdiás felgyenesi részét. A sportlőtér után a jobbra elágazó KΔ vezet fel a Nagymezőre, majd a Varsás-hegyen álló Festetics-kilátóhoz, én balra fordulva a KP jelzéseket követtem. Kevésre rá a P jobbra tartva a Büdös-kúti völgyben folytatta az útját, a K jelzések pedig balra tértek, az itt kezdődő gerinc túlsó oldalára, a Pórakháti völgybe.
A Gyenesdiási körforgalom
Gyenesdiás - Attila, isten ostora
Sportlőtér
A Pórakháti völgyben
Útközben szinte mindenhol folyt a fakitermelés, ugyanis a 2011 óta tartó szárazság, valamint a következményeként fellépő gombafertőzés és a szú okozta károk miatt mintegy 100 ezer köbméter fát, elsősorban a több mint 100 éve telepített fenyveseket kell teljesen kivágni. Elértem a Keszthelyi-hegységet bejáró erdészeti műutat, amiről egy éles balkanyarral vettem célba az Iván-hátat.
Erdészek dolgoznak mindenfelé
Lepkepillangó
Műúton Vállus felé
Az Iván-háton
Vállusig eseménytelenül telt az út, itt a templom melletti, rég bezárt vegyesbolt falán találtam meg a kéktúrabélyegzőt. A falu első írásos említése 1121-ből való, ez a település azonban a maitól északkeletre helyezkedett el. A török harcok idején a lakosság elmenekült innen, majd a harcok csillapodtával visszatértek, és a mai helyén építették fel a települést. A XVIII. században ismét elnéptelenedett és csak az új birtokos, a Festetics család által betelepített németek keltették életre. A községet keleti irányban hagytam el, földúton kapaszkodva a Barbacs-hegy oldalába. Lassan elértem az erdőt, ahol folytatódott a folyamatos, de nem túl erős kaptató. Egy darabig itt hullámvasutazott az út, aztán egy kisebb lejtő végén kiértem az erdőből a Lesencefalu feletti szőlők, présházak és hétvégi telkek közé.
Vállus határában
A műemlék jellegű r.k. templom 1836-ban épült
A kéktúrabélyegző
A Barbacsi-erdőben
A kerteket elérve a K jelzések balra térnek egy útelágazásban, de érdemes pár tucat lépést jobb felé megtenni, mert egy beépítetlen telek elvadult szőlőjén keresztül pompás kilátás nyílik a Tapolcai-medence tanúhegyeire. Továbbhaladva kereszteztem a Lesencefaluba tartó országutat, aztán megkezdtem a hosszú kapaszkodást a Kő orra oldalában. Egyre feljebb kaptatva a szőlők között a földút először keréknyomokká silányult, a kapaszkodó végére pedig – ami a legmeredekebb volt – már csak egy, a telkek között vezető füves sávon araszoltam lihegve felfelé. Hirtelen megszűnt az emelkedés, mellettem jobbra egy facsoport állt. A fák között átvágva egy kitaposott ösvényen belátható a Tapolcai-medence szinte összes tanúhegye, a korábban már látott Badacsonyon és Szent György-hegyen kívül látható a Csobánc és a lebányászott tetejű Haláp is, de a Gulács sajnos innen nézve eltűnik a Szent György-hegy mögött.
Rálátás a Kő orra bércére
A Szent György-hegy és a Badacsony
Ő is a táj látványában gyönyörködik
Kilátás a Kő orráról a Tapolcai-medencére
Folytattam a kapaszkodást a Kő orra oldalában, de szerencsére a csúcsot nem kellett megmászni, csak a hegy válláig emelkedett az út. Elhagyva az utolsó tanyákat is már csak egy gyalogúton értem el az erdőt, itt kezdődött az eddigi útról letérve a Tapolcai-medencébe vezető lejtő. A meredek ereszkedő és a sár remek párosítás volt a gatyafékes megállás gyakorlásához, mire leértem a Máté-kútig csak a kamáslim maradt tiszta. A tipikus balatonfelvidéki kútház egy kádat fed, amiből meríteni lehet, alatta 5 m-rel, kis kerek betonkádból, egy oroszlánfejet mintázó kifolyón keresztül folyamatosan csorog a víz.
Meredek ereszkedő a Kő orráról
A kertek alatt Lesenceistvánd, még távolabb Tapolca
A Máté-kút
A forrásvíz kifolyója
A hétvégi házak és pincék sorát elhagyva Lesenceistvándra értem, amelynek első írásos említése 1328-ból való, egy ideig a pannonhalmi apátsághoz tartozott. A török időkben időszakosan elnéptelenedett, majd 1692-ben végleg újratelepült magyar ajkú lakossággal. A vegyesbolt mögötti italboltban begyűjtöttem két üveg ásványvizet, no meg természetesen a pecsétemet is. Éppen a Veszprém-Szeged kézirangadó ment a TV-ben, de bármekkora volt is a kísértés, hogy végignézzem a meccset, csak pár percet engedélyeztem magamnak, aztán újra felmálháztam és elköszöntem.
Kőkereszt mellett haladt az út
Lesenceistvándon
Barokk stílusú templom a XVIII. századból
Szívmelengető látvány: kéktúrajelvény az italbolt falán
A túra befejező, mintegy 7 km-es szakasza dögunalmas volt, tekintve, hogy egészen Tapolcáig - jobb híján - forgalmas országút szélén haladtam. Kis izgalmat csak az jelentett, hogy kereszteznem kellett a 84-es főutat egy gyalogosok számára életveszélyes átjáróban, hiszen zebra, közlekedési lámpa nincs, csak a százas tempóban tovasuhanó autók hosszú sora. Azért csak megúsztam ép bőrrel az átkelést, és továbbindultam Tapolca felé. Útközben arra gondoltam, hogy nyáron, agyforraló hőségben egy szem árnyék nélkül megtenni ezt az útszakaszt nem lehet egy leányálom. A vasúti átjárót üres, lepusztult laktanyaépületek követték, aztán elértem a Dobó István lakótelepet. Itt gyorsan kerestem egy ülőalkalmatosságot, mert úgy éreztem, hogy a fáradságtól már egy lépést se bírok továbbmenni. Konzervebédemet szép komótosan elfogyasztottam, majd negyedórát meg elüldögeltem és csak ezután mentem tovább, de nem a vasútállomásra, ami az igazoló füzetben is szerepel pecsételőhelyként. A fórumon olvastam, hogy a kéktúra útvonalán álló MOL kútnál van új típusú pecsét, ezért arra vettem az irányt. A kutasok nagyon készségesek voltak, a mai utolsó adminisztrációval is elkészültem.
A távolban Lesencetomaj templomának tornya látszik
Tapolca felé menet
A Mol kút, mint pecsételőhely, háttérben a Csobánc
Az autóbusz pályaudvaron aztán döbbenten olvastam, hogy a Várpalotára korábban kinézett 17 óra 15 perces közvetlen járat csak vasárnaponként megy! A család telefonon azonnal riadóztatva lett, akik megerősítették, hogy a hivatalos menetrend szerint annak a járatnak minden nap mennie kell. Végül ment is, csak a kedves tapolcai volános kollégák nem tudják kitölteni rendesen a járatinformációs táblákat. Tapolcáról később még bővebben írok, amikor a Badacsonytördemicig tartó szakaszt majd megteszem. Ide most csak pár fotót szúrok be.
Első világháborús emlékmű a Hősök terén
Egy korábbi nyaralás helyszíne, a Hotel Pelion épülete
A Köztársaság tér
A hazaút ezúttal csupán 100 perc volt, a GPS - ami a mostani túrán is igen hasznos társnak bizonyult - rögzített nyomvonala szerint 32 km-t tettem meg a keszthelyi vasútállomástól. Közel voltam ahhoz, mint ez a szerencsétlenül járt emlős, akivel útközben akadtam össze:
Persze, ez erős túlzás részemről, a természetjárás messze nem rejt ilyen veszélyeket, úgyhogy húzzatok ti is bakancsot és túrázzatok egyet!
