Az OKT 6. sz. túrája a Balaton-felvidék keleti részét járja be Badacsonytördemictől Nagyvázsonyig, én ma ennek a távnak az egyik felét terveztem megtenni, Szentbékkállától Nagyvázsonyig. Várpalotáról 5:50-kor indult Zalaegerszegre az a busz, amivel Révfülöpig utaztam, hogy aztán 20 perc várakozás után a Tapolcára helyből induló un. falujáróra szálljak, ami Kővágóőrs, Köveskál és Balatonhenye érintésével Szentbékkállán tett ki fél kilenc után pár perccel. Ez a terület a honfoglalás után a Kál nemzetség szállásterülete volt, de a szomszédos falvakkal együtt igen korán a király tulajdonába került, aki aztán az 1340-es években cserébe Tátika váráért a veszprémi püspöknek adta. A török időkben elnéptelenedett, de már 1574-ben újratelepült. A kéktúra bélyegző a falu közepén lévő ABC-kocsma combó épületében lelhető fel, ami miatt az eredeti útiránnyal ellenkezőleg kellett visszamennem. Az adminisztrációt követően visszatértem az országútra, hogy megkezdjem a mai túrát.
Csatlakozásra várva a révfülöpi vasútállomáson
Szentbékkálla - Polgármesteri hivatal
Még tart a karácsony
A kéktúra bélyegző lakhelye itt is a kocsma volt
Az Öreghegy Fogadó impozáns épületét elhagyva megcéloztam a Fekete-hegyen 369 m-es magasságban álló Eötvös Károly-kilátót, de előtte tettem egy rövid kitérőt a szőlők között megbúvó, egykori strandmedence szomszédságában található töttöskáli templomromhoz. A királyi udvarnokok lakta hajdanvolt Töttöskál 1531-re elnéptelenedett. A XII.-XIII. sz.-i templomát a XIX. sz. elején még miséző helyként használták, de 1876-ban már romként jegyezték.
A folytatásban szőlők és gyümölcsösök között futó gyalogösvény, majd szűk, barlangszerű mélyedésben kanyargó kaptató következett egészen a kristálytiszta, iható vizet adó Öreg-hegyi kútig. A szőlőhegyen továbbhaladva meredek, sziklás ösvényt követve végre elértem az 1950-ben eredetileg bazaltkőből épült kilátót, amelyet 1978-ban vörösfenyőre cseréltek. Tiszta időben innen szép kilátás nyílik a Káli-medencére, a tanúhegyekre, valamint a Balatonra és a Tihanyi-félszigetre is, most a köd miatt ebben a látványban sajnos nem lehetett részem.
A töttöskáli templomrom
Az Öreg-hegyi kút
Talán egy jól sikerült borkóstolás végeredménye...?
Felfelé a Fekete-hegyre
Az Eötvös Károly-kilátó
A lefelé út egy része - úgy 100-150 méter - kivételesen meredek volt, tovább rontott a helyzeten, hogy a vizes-sáros avartakaró fedte kövek igen csúszósak voltak, az alattomosan megbújó gyökerek pedig minduntalan igyekeztek gáncsot vetni. Így aztán csak nagyon lassan, fától fáig haladtam, mint Sztálingrád ostrománál a küzdő felek. Leérve újra szőlők között haladtam tovább, majd egy mély, sárral "kikövezett" árok következett. Az út további része már inkább járható volt, akácosok, elvadult szőlők, erdei szekérutak követték egymást. Kakaskukorékolás jelezte, hogy lakott terület felé közeledek, aztán a fák közül kilépve megpillantottam Balatonhenye házait is. Már a római korban is volt itt település, de első írásos említése 1181-ből való. A török csapatok többször feldúlták a falut, pestisjárvány is pusztította, egy időre lakatlanná is vált, aztán a XVIII. század elején lassan újra benépesült. A kéktúra bélyegző - hol másutt - a kocsmában volt, pontosabban a kocsma mögötti ablakpárkányon kapott helyet. Stemplizést követően indultam is tovább, Nagyvázsonyig még 15 km volt ekkor hátra.
Lefelé a Fekete-hegyről
Esőkutató Állomás
Mély árkon keresztül visz az út
Balatonhenye felé
Az út nagy része ma ilyen volt
Balatonhenye
Pecsét kistányérban
A református templomnál elfordulva újra emelkedni kezdett az út, ekkor még nem tudtam, hogy ez jó darabig így is marad. A birkalegelőnek való, karsztos mészkőfennsíkot szántóföld váltotta, aztán újra sűrű erdő következett. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park makadámútján aztán már egész kellemes volt a járás, kihasználva az útminőséget magasabb sebességi fokozatba kapcsoltam. Az Erdészeti Erdei Iskolával szemközti pihenőhelyen újra előkerült az igazolófüzet és a tintapárna. Mivel amúgy is meg kellett állnom a pecsételés miatt, hát pihentem egy negyedórát. Alig haladhattam tovább, amikor két őz szaladt át előttem az úton, de esélytelen volt lefotózni őket. A vígántpetendi országútig egy 1,5 km-es nyílegyenes erdei szakaszt kellett megtennem, a műútról pedig jó 300 méter után balra letérve már a tálodi kolostorromot vettem célba.
A balatonhenyei református templom
A csicsói erdészház felé 1.
A csicsói erdészház felé 2.
A csicsói erdészház felé 3.
A csicsói erdészház felé 4.
Az Erdészeti Erdei Iskola bejárata
Semmibe vesző úton
Rövid sárdagasztó és ide-oda kanyargó erdei ösvényt követően felbukkant a fák között a már említett kolostorrom. A hajdan itt álló templomot és kolostort még a XIII. sz. végén a Gyulaffy család alapította. Pálos szerzetesei a XV. sz. végén a vázsonyi kolostorba költöztek, helyükbe ferencesek költöztek. 1552-ben a vázsonyival együtt ezt is feldúlták, azóta az enyészeté. A kolostor romjától kissé lejjebb, egy kőből rakott medencénél fakad a Kinizsi-forrás, ez a bővizű forrás tette lehetővé a kolostor alapítását. Innen pár száz lépésre található az Árpád-kori Tálod falu Szent Ilonának szentelt kápolnájának romja, amely a 13. század elején épült román stilusban. Miután a települést 1548-ban pusztán hagyta a lakossága, a templom romlásnak indult, a falaira rátelepedett az erdő. 1970-ben találtak rá a romokra, 2007-ben került sor a megóvásukra. Továbbhaladva egy darabon a Vázsonyi-séd kanyarulatait követi a kéktúra, majd a fennsíkra felkapaszkodva szép kilátás nyílik a völgyre visszanézve.
A Kinizsi-forrás
A tálodi kolostorrom
Ahol a szükség ott a segítség
A Szent Ilona kápolna romja
A Vázsonyi-séd 1.
A Vázsonyi-séd 2
Nagyvázsony előtt nem sokkal, egy dombtetőn tűntek fel a pálos kolostor hófehér falai, már legalábbis ami megmaradt belőlük. A Szent Mihály tiszteletére szentelt kolostort Kinizsi Pál apósával, Magyar Balázzsal 1483-ban alapította, családi temetkezési helynek szánva. Itt is temették el 1494-ben bekövetkezett halálakor, a vörös márvány sírkövet felesége, Magyar Benigna faragtatta, megmaradt részei ma is a vármúzeumban láthatók. 1552 tavaszán, Veszprém elestének hírére a környék földesurai puskaporral felrobbantották, nehogy a törökök kezére jusson. A romok faragott köveit később a vázsonyi vár bővítésére, javítására használták. Kinizsi sírját 1708-ban feltörték, kifosztották, de szerencsére a Kinizsi-ereklyék (sodronying, pallos, sisak) a falu földesurához, majd a Nemzeti Múzeumba kerültek.
Mivel a kiírás szerint 16 óra után 7 perccel induló közvetlen járatig már csak fél órám maradt és a buszmegálló a község túlvégén, a pulai elágazónál volt, ezért csak átrobogtam Nagyvázsonyon, a várnál sem időztem sokáig. Szerencsére most nem számoltam el magam és még a megálló mögötti, 1480-81 épült, majd 1773-ban barokk stílusban átalakított Szent István-templomra is jutott egy kevés időm. Egy óra múlva már hazaértem, a GPS adatai szerint 27,41 km-t tettem ma meg. Ha szeretnétek ti is jól elfáradni, kerekedjetek fel és túrázzatok egyet!
A pálos kolostor romja 1.
A pálos kolostor romja 2.
A pálos kolostor romja 3.
A Kinizsi-vár
A Szent István-templom
